Kárpátalja visszatérése.

iqharcos  2013.02.27. 11:06

A bécsi döntés után tett kísérlet a közös határ helyreállítására. A német–olasz démars 

Atörténelem iróniája, hogy minden idők talán legdi lettánsabbnak bizonyult diplomatája, Joachim von Ribbentrop, jó prófétának bizonyult, amikor vonakodott a Német Birodalom részéről a döntőbírói szerepet elvállalni. Ciano olasz külügyminiszterrel 1938. november 22-én folytatott telefonbeszélgetése során úgy vélekedett, a döntőbíró szerepe a leghálátlanabb, mivel mindkét fél elégedetlen lesz a döntőbírósági határozat eredményével.Jegyzetek 

Mind a szlovák kormányfő, Tiso, mind rutén kollégája, Volosyn, élesen kritizálták a döntést. Utóbbi főleg Munkács és Ungvár Magyarországhoz történt visszacsatolását tartotta sérelmesnek és az etnikai elv megsértésének. Tisztán etnikai alapon a bécsi határozat magyar szempontból kielégítőnek volt minősíthetőDIMK, III. 32. sz. 

, hiszen Magyarország visszakapott egy 12 103 négyzetkilométernyi területet kerek 1 030 000 lakossal (ebből 830 ezer volt magyar anyanyelvű). Értékes mezőgazdasági kultúrterület, számos bánya és gyár került újra magyar uralom alá, s Imrédy miniszterelnök 1938. november 2-i rövid rádiónyilatkozatában köszönetet mondott a tengelyhatalmak államvezetésének. Az összes napilap – a nyilas Magyarság-tól a zsidó Újság-ig – köszönetet mondott a német, olasz és lengyel diplomáciai segítségért. Jóllehet a lengyel kormány nem vett részt a döntőbíráskodásban, de a konzervatív, liberális és baloldali lapok inkább az olasz és lengyel segítséget emelték ki a német szerep rovására, hiszen nyílt titok volt, hogy Ribbentrop német külügyminiszter ellenezte Kassa, Munkács és Ungvár Magyarországhoz való visszacsatolását.DIMK, II. 528. sz., Chaszar, 142–143. l. 

 

E hivatalosnak tekinthető megnyilatkozások nem tudták leplezni azt az elégedetlenséget, amelyet mind a politikai vezetőréteg, mind a széles közvélemény a bécsi döntés eredményével szemben érzett. Fájdalmasan vették tudomásul, hogy Pozsony, az ősi koronázóváros, valamint Nyitra, az ősi püspöki székhely Szlovákiánál maradt. A vezető politikusok persze tudták, hogy München után csak az etnikai elvet lehetett érvényesíteni, de a magyar revíziós törekvések – amelyeket olyan mérsékelt politikusok képviseltek, mint Bethlen István vagy Teleki Pál – a Kárpát-medence területén élő népek föderatív jellegű egyesítésére irányultak. Bécsben a német nemzetiszocialisták által képviselt völkisch, népi, etnikai elv diadalmaskodott, s szó sem volt a Szentkorona országainak föderatív egyesítéséről. 

Amint említettük, a Szlovák Néppárt 1938. október 6-i zsolnai határozata után arról szó sem lehetett, hogy a szlovákok visszatérjenek a Szent István-i birodalom kebelébe. A magyarok azonban erősen reménykedtek Ruténföld visszatérésében, s meg voltak arról győződve, hogy ez az önrendelkezés wilsoni elvének is megfelelne, hiszen Brody, Fencsik és jelentős rutén politikusok a Magyarországgal való uniót tűzték ki célul. A bécsi döntés ezeket a reményeket meghiúsította. A legérdekesebb jelenség az volt, hogy az akkori szemantika szerint baloldali-nak vagy angolbarát-nak tekintett körök voltak a döntéssel a legelégedetlenebbek, tehát a konzervatívok, a legitimisták, a kisgazdák, a liberálisok és a szociáldemokraták. E körök féltették Magyarországot a német terjeszkedéstől, s úgy vélték, hogy a német veszély elhárítása érdekében még szorosabbra kell fűzni a Lengyelországhoz fűződő kapcsolatokat. Fenn akarták tartani a szoros baráti kapcsolatokat Olaszországgal is, ugyanis e hatalomban a Német Birodalom ellensúlyát vélték látni, de közeledni kívántak a két nyugati demokráciához, Angliához és Franciaországhoz is. 

Ruténföld vagy új nevén Kárpát–Ukrajna Munkácstól és Ungvártól elvágva életképtelen alakulat volt. A Volosyn vezette kormány egyre inkább német befolyás alá került. Ezért Erdmannsdorff német követ jelentéseiből kivehető, hogy aggodalommal szemlélte a Kárpátalja visszaszerzéséért folyó tüntetéseket, amelyeket a Herczeg Ferenc vezette Revíziós Liga, a különböző diákszövetségek és más társadalmi egyesületek szerveztek. Különösen élesen foglalt állást a Független Kisgazdapárt 1938. november 6-i gyűlésén a lengyel–magyar határ helyreállításáért a párt vezére, Eckhardt Tibor, aki kijelentette: Magyarország biztonságát csak a közös határ megteremtésével lehet garantálni.Hoensch, 217. l. 

 

Téves premisszákból indulnak ki azok a marxista, de olykor nyugati történészek is, akik a lengyel–magyar határ helyreállítására irányuló törekvést a Horthy-rendszer annexiós vágyára vezetik vissza. Az a hit, hogy a rutén nép Magyarországgal akar egyesülni, áthatotta a magyar közvéleményt, amint ez Kánya Kálmánnak a római magyar követhez intézett november 17-i táviratából kitűnik.Ádám Magda – Juhász Gyula – Kerekes Lajos: Allianz Hitler – Horthy – Mussolini (Allianz). Budapest, 1966. 44. sz. 

November első felében számos rutén személyiség által írt vagy fogalmazott segélykérő távirat futott be Budapestre, s nehéz lenne elképzelni, hogy az erősen konzervatív, de alkotmányos és parlamentáris Horthy-rendszer ilyen levéláradatot a totalitárius államok példájára szervezett volna meg. 

Amíg 1928 őszéig Hitler, mint a revíziós igények esetleges támogatója, bizonyos népszerűségnek örvendett Magyarországon, e népszerűség a bécsi döntés okozta csalódás következtében megszűnt. Kizárólag a nyilas és szélsőjobboldali pártok tekintették a Német Birodalmat potenciális szövetségesnek. A közvélemény jelentős rétegeit félelemmel töltötte el a Harmadik Birodalom expanzív politikája. Ha a trianoni békekötés után az országnak a kisantant általi bekerítése elviselhetetlennek tűnt, a müncheni négyhatalmi egyezmény után Magyarország geostratégiai helyzete a Bécsben elért területnövekedés ellenére megromlott. Románia továbbra is ellenséges állam maradt, a Jugoszláviával való viszony javítására tett erőfeszítések nem jártak jelentős eredménnyel. Az északi határon a beneąi status quót egy virulens, agresszív és a Német Birodalom által támogatott szlovák és ukrán nacionalizmus váltotta fel. A legnagyobb veszélyt azonban Ausztria bekebelezése óta a hatalmas Harmadik Birodalom jelentette, amely Bécsben nem támogatta a magyar igényeket. Az elért eredmények kizárólag Ciano olasz külügyminiszter támogatásának voltak köszönhetőek. Ezen túlmenően Németország a bécsi döntést arra is felhasználta, hogy két régi, Magyarországhoz tartozó községet annektált: Dévényt és Pozsonyligetfalut. Ebben a súlyos helyzetben úgy látszott, hogy csak a közös lengyel–magyar határ létrehozása szüntetheti meg Magyarország elszigeteltségét. 

A magyar kormány 1938. október végén arra törekedett, hogy Lengyelország is vegyen részt a döntéshozatalban. Mivel azonban a cseh–szlovák kormány erre az esetre Románia részvételét is kívánta, a magyar kormány elfogadta azt, hogy csak a két tengelyhatalom legyen a döntőbíró.Hory András: Bukaresttől Varsóig. Budapest, 1987. 

Kánya külügyminiszter Beck ehhez való hozzájárulását azzal az ígérettel szerezte meg, hogy a magyar kormány nem fog abba belenyugodni, hogy Kárpátalja ne kerüljön vissza az anyaországhoz.DIMK, III. 22. sz., Ciano: 1938. november 11-i bejegyzés. 

 

Néhány nappal a bécsi döntés után, november 6-án a Horthy kormányzó elnökletével tartott koronatanács leszögezte, hogy a magyar külpolitika legfőbb célja Ruténföld mielőbbi visszaszerzése.ADAP, IV. 112. sz. 

E cél elérése érdekében a magyar kormány megtette az első diplomáciai lépéseket. November 9-én Hory varsói követ megbeszélést folytatott Beck külügyminiszterrel és Lubienski kabinetfőnökkel, és közölte velük, hogy Magyarország hajlandó Kárpátalja fegyveres erővel történő megszerzésére, ha ehhez Lengyelország katonai segítséget nyújt. Beck és Lubienski e magyar kérést elutasították, de hajlandónak mutatkoztak lengyel szabadcsapatok Kárpátaljára történő beszivárogtatására.ADAP, V. 100. sz. 

 

A magyar kormány azonban nem elégedett meg a lengyel támogatással, hanem igyekezett az olasz kormány segítségét is elnyerni. 1938. november 11-i, Cianóval folytatott megbeszélése során azonban Villani magyar követ kérését az olasz külügyminiszter határozottan elutasította. Ciano rámutatott arra, hogy a bécsi döntés alkalmával húzott határokat a két fél, a magyar és csehszlovák, véglegesként fogadta el. Szerinte a németek is elleneznének egy erőszakos magyar lépést.ADAP, IV. 118. sz. 

Ciano hivatkozása a német ellenkezésre nem volt alaptalan. Göring a Villani–Ciano megbeszéléssel egyidejűleg fogadta Durcsanszky szlovák külügyminisztert, s közölte vele, hogy a német kormány egyelőre a Cseh–Szlovák Államszövetség fenntartását helyesli, de idővel megalakulhat egy önálló Szlovákia és egy Szlovákiára támaszkodó önálló Kárpát-Ukrajna, de utóbbinak a magyarok általi elfoglalását a Német Birodalom nem tűrné el.Ádám – Juhász – Kerekes: Allianz, 45. sz. 

E baljós jelek ellenére Magyarországon megkezdődtek a katonai előkészületek a kárpátaljai bevonulásra. Ebben az időben már számos magyar és lengyel szabadcsapat hajtott végre fegyveres akciókat Ruténföldön. Erről a német Külügyi Hivatal is értesült, s Woermann helyettes államtitkár azt javasolta Ribbentropnak, hogy erőteljesen fogalmazott közös német–olasz jegyzékkel állítsák le a tervezett magyar akciót. 

Budapesten lebecsülték a német részről fenyegető veszélyt. Kizárólag a lengyel támogatásra számítottak, és abban reménykedtek, hogy idővel az olasz magatartás is megenyhül Magyarország irányában. November 15-én Horthy kormányzó fogadta Erdmannsdorff német követet, és figyelmeztette őt a Kárpátalján uralkodó súlyos helyzetre. Rámutatott arra, hogy a robbanás bármely pillanatban bekövetkezhet, mivel egyes községekben éhínség dühöng, és a robbanás veszélyét csak a magyar csapatok bevonulása tudja megakadályozni.DIMK, III. 50. sz., ADAP, IV. 122. és 127. sz. 

 

November 18-án befejeződött a 6. magyar hadtest felvonulása Munkács és Ungvár térségében. A bevonulás időpontjáról csak Beck lengyel külügyminisztert értesítették, a német és olasz kormányt nem. Kánya arra irányuló kérését, hogy a lengyel kormány küldjön négy hadosztályt Kárpátaljára, Beck ezúttal is elutasította, de hajlandó volt nagyobb létszámú szabadcsapatok Kárpátaljára küldésére. Egyúttal megnyugtatta Kányát, hogy román szövetségesét visszatartja egy esetleges intervenciótól. A magyar minisztertanács a bevonulás időpontjául 1938. november 20-át jelölte meg. A jobb diplomáciai előkészítés érdekében a katonai akció időpontját egy nappal elhalasztották, és november 21-ét tűzték ki mint végleges dátumot.DIMK, III. 41. sz. 

A német kormány azonban közbelépett. A Külügyi Hivatal utasítására november 19-én Erdmannsdorff követ felkereste Kányát, és közölte vele, hogy a csehszlovák kormány egy erőszakos magyar fellépést nem tűrne el, de a német kormány sem helyeselné a bécsi döntés egyoldalú megsértését, és a kárpátaljai bevonulás rizikóját Magyarországnak kell viselnie. Kánya ugyan nem vonta kétségbe a bécsi döntés érvényességét, de kifejtette: a Kárpátaljáról Budapestre befutó segélykérelem alapján új helyzet állt elő, és a magyar kormány nem nézheti tétlenül az önrendelkezési jog semmibevételét a csehek és a Volosyn-kormány részéről.ADAP, V. 128. sz. 

Egy nappal előbb, november 18-án Villani követ felkereste Cianót és közölte vele, hogy Kárpátalján máris megindult a Magyarországhoz való csatlakozási mozgalom, és a magyar kormány szerint – ez téves premissza volt – Hitler közömbösen venné tudomásul a magyar bevonulást. Ciano erre azt felelte, szerinte Hitler megvétózza a magyar tervet, és ebben az esetben Mussolini Hitlerrel lesz szolidáris.Macartney, I. 314. l. 

 

November 20-án reggel a magyar kormány utasítására Szabó László katonai attasé felkereste Mussolinit, ecsetelte előtte a kárpátaljai helyzetet, tájékoztatta a Ducét a tervezett magyar bevonulásról, és ehhez olasz segítséget kért. Mussolini – akinek a német ellenzésről feltehetően nem volt tudomása – azonnal 100 olasz bombázógépet kínált fel, ezek azonban a rossz időjárás miatt nem tudtak felszállni. Amikor Ciano erről tudomást szerzett, telefonon felhívta Ribbentropot, aki azonnal értesítette Hitlert a tervezett magyar bevonulásról. A Führer felhatalmazta Ribbentrop útján Erdmannsdorffot, hozza a magyar kormány tudomására, hogy a magyar honvédség bevonulása Kárpátaljára a bécsi döntés flagráns megsértését jelentené. Magyarország a német vezér szerint könnyelmű játékot folytat, és ha katonai lépéshez folyamodik, ezért vállalnia kell a teljes felelősséget.ADAP, V. 101. sz., Roos, 376–387. l. 

 

1938. november 21-én Erdmannsdorff és olasz kollégája, Vinci gróf ilyen értelmű démarsot nyújtottak át Kányának, akit nyomatékosan figyelmeztettek arra, hogy a bécsi döntés megsértéséért Magyarországnak kell a teljes felelősséget viselnie.Macartney, I. 316–318. l. 

Kánya kifejezte ugyan, hogy e felfogással nem ért egyet, de az akciót a német-olasz vétó miatt le kellett fújni. 

Ha a tengelyhatalmak fellépése, amellyel megakadályozták a Kárpátaljára történő bevonulást, magyar szempontból csak diplomáciai kudarcnak számított, lengyel szempontból egyenesen diplomáciai vereségnek volt tekinthető. Vétójukkal a németek elreteszelték azt az utat, amely Beck szándéka szerint a Harmadik Európa megteremtéséhez vezetett volna. S veszélyesnek tartották Varsóban az ukrán Piemont létrehozására irányuló német tervet, hiszen Lengyelország keleti részét egy több mint hatmilliós ukrán kisebbség lakta, amely egy nagyukrán nemzeti állam létrehozására törekedett. Beck tudta azt is, hogy a német vétót az az elutasító magatartás is motiválta, amelyet a lengyel kormány a Ribbentrop és Lipski lengyel követ 1938. október 24-i tárgyalása alkalmából tett német javaslatokkal szemben tanúsított. E megbeszélés során Ribbentrop a Németországot Kelet-Poroszországtól elválasztó korridoron keresztül vezető extraterritoriális autópálya építését és Danzig szabad város-nak a Birodalomhoz való csatolását kérte. Beck mindkét német javaslatot határozottan elutasította.DIMK, III. 126., 130., 172. sz., Hoensch, 231. l. 

Beck koncepciójának, a Varsó–Róma tengely életrehívásának a valószínűsége napról napra csökkent: Lengyelország kedvezőtlen stratégiai helyzete, Magyarország katonai gyengesége, Cseh–Szlovákia felbomlási folyamata, Olaszország bizonytalan magatartása, valamint Anglia és Franciaország érdektelensége lehetővé tették Hitler számára e nagyvonalú lengyel tervek meghiúsítását. 

Magyarország közeledése a tengelyhatalmakhoz 

Röviddel a német–olasz démars átnyújtása után Kánya Kálmán külügyminiszter lemondott. Utódja gróf Csáky István addigi kabinetfőnök lett, aki a német–magyar feszültség csökkentése érdekében közeledni kívánt a tengelyhatalmakhoz. Parlamenti bemutatkozó beszédében – 1938. december 18-án – kilátásba helyezte, hogy Magyarország csatlakozni fog a német–japán–olasz antikomintern paktumhoz, és ki fog lépni a Népszövetségből. Ettől függetlenül Ciano olasz külügyminiszter december végi budapesti látogatása során mind Csáky, mind Imrédy miniszterelnök aggályukat fejezték ki a fokozódó német befolyás miatt.Hoensch, 251. l. 

 

Bár Csáky elődjénél hangsúlyosabban emlegette Magyarország tengelybarát külpolitikáját, ez nem jelentette azonban a lengyelekhez fűződő baráti viszony megszakadását. Igaz, hogy a lengyel sajtó egy része támadta az óvatos és gyáva magyar magatartást, sőt magyarbarát politikája miatt magát Becket is. A lengyel kormány megnyugtatása céljából gróf Esterházy János december 15-én újra Varsóba utazott, és Beckkel, valamint helyettesével, gróf Szembekkel – akihez egyébként Esterházyt rokoni kapcsolatok fűzték – folytatott megbeszélései során kilátásba helyezte, hogy a magyar kormány nem adja fel Kárpátalja visszaszerzésére irányuló tervét, sőt, a következő hónapok során azt gondosan előkészítik és végre fogják hajtani.ADAP, V. 115. és 126. sz. 

 

A lengyel kormány aggályai nem voltak alaptalanok. 1938. december 7-én a német és az ukrán autonóm kormány gazdasági megállapodást kötöttek, amelynek értelmében német ipari berendezések szállítása ellenében Volosyn kormánya kötelezte magát arra, hogy Kárpátalja föld alatti kincsei hosszú távon a Német Birodalom rendelkezésére fognak állni, és feltárásuk német vállalatok hatáskörébe fog tartozni.ADAP, V. 303., 308. sz., Wilhelmstrasse, 342–346. l., Hoensch, 231. l. 

 

1939. január 5-én Beck nem hivatalos látogatást tett Hitlernél Berchtesgadenben. A tárgyalások barátságos légkörben folytak, de Beck az előző évben Ribbentrop által előterjesztett német javaslatokat illetően hajthatatlan maradt, bár január végére hivatalos látogatásra meghívta Ribbentropot Varsóba.Pester Lloyd 1939. január 27-i száma, idézi Hoensch, 239–240. l. 

 

Tíz nappal Beck berchtesgadeni megbeszélései után Csáky magyar külügyminiszter Berlinbe utazott, ahol Hitler január 16-án fogadta őt. A tanácskozások barátságtalan légkörben kezdődtek. Hitler a magyar külügyminiszter szemére vetette, hogy Kánya az előző évben, a szudétaválság idején lanyha magatartást tanúsított. Felbőszítette továbbá a Führert egy, a liberális Pesti Naplóban Bethlen István gróf tollából megjelent cikk. Ebben a cikkben Bethlen kritizálta az etnikai és népi alapon nyugvó bécsi döntést, és lándzsát tört a Szentkorona történelmi jogaiért. Amikor azonban Csáky bejelentette Magyarország tervbe vett csatlakozását az antikomintern paktumhoz, a hangulat lényegesen megjavult. Hitler még Csehszlovákia felbomlasztását is kilátásba helyezte, és késznek mutatkozott arra, hogy ebben a felbomlasztási folyamatban Lengyelországnak és Magyarországnak is szerepet biztosítson: Lengyelországnak, Magyarországnak és Németországnak futballcsapatként kell együtt dolgoznia, lehetőleg gazdaságosan, válság nélkül és villámgyorsan. Kötelező ígéretet azonban a Führer nem tett.DIMK, III. 141., 146. sz. 

Feltehetően azért sem akarta Hitler magát lekötelezni, mert meg akarta várni Ribbentrop és Beck 1939. január végére kitűzött tárgyalásai eredményét. Hazatérése után Csáky a képviselőházban szenvedélyes, utólag nagyon irreálisnak tűnő beszédet tartott. Kifejtette meggyőződését, mely szerint a tengely a következő negyedszázadban Európában vezető szerepet fog játszani. Egyidejűleg hangoztatta azonban a Lengyelországhoz fűződő hagyományos baráti kapcsolat fenntartásának a szükségességét isBeck, 184. l., Szembek, 413. l. 

, annak ellenére, hogy a beavatottak előtt a német–lengyel barátságot beárnyékoló nézeteltérések már nyilvánvalóak voltak. Akkor azonban még senki sem sejthette, hogy ezek a nézeteltérések az év folyamán nyílt viszállyá fajulnak, és 1939. szeptember 1-jén a második világháború kitöréséhez vezetnek. Bár a háborús veszély ekkor még nem volt nyilvánvaló, 1938/39 fordulóján a nyugati demokráciák sajtójában egyre több németellenes cikk jelent meg. A Reichskristallnacht (Kristályéjszaka), az 1938. november 9-én Hitler és Goebbels által elrendelt zsidóellenes pogrom, valamint Hitler ismételt támadásai Churchill és más angol képviselők ellen, Angliában a közhangulat megváltozását idézték elő. Látható jelét adták ennek a hangulatváltozásnak Barcza György londoni magyar követ jelentései. Barcza 1938. decemberi jelentéseiben hangsúlyozta, hogy még Chamberlain miniszterelnök is nyíltan és élesen kritizálta a német kormányt.Hory András jelentése in: DIMK, III. 300., 320. sz. 

 

Az 1939. január 25-én Varsóba érkező német külügyminisztert Beck és a vezető lengyel államférfiak nagy pompával fogadták. A fogadásokon elhangzott ünnepi beszédek azonban nem tudták leplezni azt a tényt, hogy Danzig és a korridoron keresztül létesítendő autósztráda ügyében semmilyen megállapodás nem született. Ribbentrop üres kezekkel tért haza Varsóból.Roos, 241. l. 

A lengyel kormány Ribbentrop arra irányuló javaslatát is elutasította, hogy Lengyelország és Németország kössenek egy, a Szovjetunió ellen irányuló katonai szövetséget. Beck nagyon jól tudta, hogy egy ilyen elkötelezettség a független lengyel külpolitika és az általa megvalósítani kívánt Harmadik Európa végét jelentené. 

Bár – amint már említést nyert – a lengyel sajtóban a kárpátaljai akció elhalasztása óta szaporodtak a Magyarország elleni támadásokMacartney: I. 324. l. 

, Beck továbbra is kitartott magyarbarát kurzusa mellett. Budapest tudomására kozta, hogy a ruténföldi zavargások egyre sürgősebbé teszik a nyugtalan tartomány Magyarország általi pacifikálását. Csáky január 23-án hosszabb megbeszélést tartott Orlowski lengyel követtel. Orlowski sejteni engedte, hogy Lengyelország hajlandó egy ilyen jellegű magyar akció támogatására. Ezzel egyidejűleg Sztójay berlini követ lengyel kollégája, Lipski tudomására hozta, hogy Hitler véleménye szerint Kárpátalja magyar birtokbavétele csak lengyel segítséggel valósítható meg. Ugyanazon a napon Beck a lengyel szejm ülésén az alábbi nyilatkozatot tette: Amennyiben a magyar kormány Kárpátalján aktívan lépne fel, mindenkor számíthat a lengyel kormány jóindulatú támogatásáraÁdám: 363. l., Juhász Gyula: A Teleki-kormány külpolitikája. Budapest, 1964, 194–195. l., Macartney: I. 330. l. 

 

Időközben kiéleződött a Kárpátalján belüli válság. Ukrán szics-gárdák, német ügynökök, magyar és lengyel szabadcsapatok kisebb fegyveres akciókat hajtottak végre. A prágai kormány Lev Prchala tábornokot nevezte ki Kárpátalja belügyminiszterévé. Prchala a Kárpátalján tartózkodó cseh katonaság segítségével igyekezett a rendet fenntartani. Volosyn 1939. február 12-re kiírta a választásokat. A választásokon természetesen csak Volosyn egységpártja léphetett fel, amely a szavazatok 92%-át nyerte el. A tartomány útban volt a totalitárius rendszer felé. 

A honvédség bevonulása Kárpátaljára, és a közös lengyel–magyar határ helyreállítása 

1939. február közepén jelentős belpolitikai változás történt Magyarországon. Az 1938 májusában liberál-konzervatív programmal kormányra lépő, de az ősz folyamán a szélsőjobboldal eszméit magáévá tevő és tekintélyuralmi rendszert bevezetni akaró Imrédy Bélát a kormányzó lemondásra szólította fel. Utódjává gróf Teleki Pál egyetemi tanárt, addigi kultuszminisztert nevezte ki miniszterelnökké. E kormányváltozás a külpolitikára is hatással volt. 

Az új kormányfő világszerte ismert földrajztudós, józan, keresztény, konzervatív reformpolitikus volt. Meg volt arról győződve, hogy a háború a nyugati demokráciák és a hitleri Németország között előbb-utóbb elkerülhetetlenné válik, és a háborúban a nyugati demokráciák: Anglia, Franciaország és az Egyesült Államok lesznek a győztesek. Személyes barátja, C. A. Macartney brit történész így jellemezte az ősi erdélyi családból származó államférfit: In many respects he was the best man whom Hungary could have chosen to guide her through the crisis now so fast approaching (Sok tekintetben Teleki volt a legalkalmasabb ember, akit Magyarország kiválaszthatott arra, hogy az országot a gyorsan közeledő krízisen átvezesse).Macartney: I. 333. l. 

 

Teleki elsősorban földrajztudós volt, és ezért geopolitikai kategóriákban gondolkodott. Röviddel 1939. február 16-i kormányra lépése után részletes dokumentációval kiegészített memorandumban hívta fel az angol, francia, lengyel, német és olasz kormány figyelmét Kárpátalja visszatérésének a szükségességére. E memorandumban többek között arra hivatkozott, hogy a Nagyalföld a Tisza folyásának vonala miatt földrajzi egységet alkot Kárpátaljával. Teleki azzal érvelt, hogy a csehek által Kárpátaljára oktrojált Volosyn-kormány nyakló nélküli erdőirtással rablógazdálkodást folytat, s ennek következtében fennáll a veszély, hogy a hegyekről lezúduló víz elárasztja a Nagyalföldet. Ezzel párhuzamosan Horthy kormányzó levélben személyesen kérte Beck külügyminisztert, hogy áprilisra tervezett londoni látogatása alkalmából vesse fel a magyar kérdést is, s hívja fel Lord Halifax külügyminiszter figyelmét a kárpátaljai kérdés mielőbbi megoldásának szükségességére.ADAP, V. 289. sz. 

Teleki természetesen osztotta Beck külügyminiszter nézeteit isegy, a német terjeszkedést megállítani hivatott Harmadik Európa megvalósításának szükségességéről, s Kárpátalja Magyarországhoz való visszatérését a magyar–lengyel közös határ szempontjából is elsőrendű fontosságúnak tartotta. 

Teleki kormányra lépése után Ruténföld Magyarországhoz való visszatérésének lehetőségei a nemzetközi politika színterén javulni látszottak. Február 17-én Butler, a brit külügyminisztérium helyettes államtitkára kifogásolta, amiért az angol és francia kormány 1938 őszén ellenezte a közös lengyel–magyar határ létrejöttét. Úgy vélte, hogy a közös lengyel–magyar határ alkalmas arra, hogy elvágja Hitler útját a román olajforrásokhoz és Ukrajnához. Sir Alexander Cadogan államtitkár ezzel egyidejűleg fogadta Barcza Györgyöt, és közölte vele, hogy az eddigi helyzet Nagy-Britannia szempontjából kedvezőtlen és ezért revízióra szorul.Macartney, I. 334. l. 

 

Remélni lehetett, hogy a román álláspont is megváltozik. Comnène lemondott, és utódja, Grigore Gafencu értésére adta Fabricius bukaresti német követnek, hogy Románia nem ragaszkodik már ahhoz, hogy Kárpátalja a Csehszlovák Köztársaság része maradjon.Ádám: 368–369. l., Macartney, I. 334. l., Ciano: 1939. március 11-i bejegyzés, Czettler Antal: Ungarn zwischen Polen und der Achse (Magyarország Lengyelország és a tengely között) In: Ungarn–Jahrbuch 1990. 162. l., Hoensch (257. l. Kétségbe vonja ezt a verziót, amely szerint a magyarok német támogatás nélkül is bevonultak volna Kárpátaljára, de állítását nem támasztja alá.) 

Gafencu a budapesti kormánynak is tudomására hozta, hogy Románia nem ellenzi Kárpátalja Magyarországhoz való csatolását, ha Románia megkaphatja a tartomány keleti felét. Amikor Csáky ezt a követelést elutasította, Gafencu 1939. március 5-i varsói látogatása alkalmából arra kérte Becket, eszközölje ki a magyaroknál, hogy Románia annektálhassa a Körösmező–Lonka vonaltól keletre eső területeket. Beck közvetítő javaslatát azonban Csáky elutasította.Ciano: 1939. március 11-i bejegyzés. 

 

Mivel a ruténföldi zavargások szlovák területre is átterjedtek, Hacha cseh–szlovák elnök 1939. március 10-én elrendelte az ostromállapotot. Elbocsátotta a Tiso által vezetett szlovák kormányt és új szlovák kormányfővé Karol Sidort nevezte ki. Mivel nyilvánvalóvá vált, hogy a csehszlovák állam felbomlása küszöbön áll, Teleki szűkebb tanácsadóival folytatott megbeszélés után elhatározta, hogy a honvédség abban az esetben is bevonul Kárpátaljára, ha a németek ezzel nem értenének egyet. Erről a határozatról értesítették a lengyel és az olasz kormányt.Macartney: I. 334. l. 

Ciano igyekezett a magyarokat elhamarkodott lépésükről lebeszélni, de a Teleki-kormány hajthatatlan maradt.Szembek: 429–430. l. 

 

A Német Birodalom kormánya Magyarországot szándékairól csak 1939. március 13-án értesítette. Sztójay magyar követ és a birodalmi kormány megbízásából Altenburg követségi tanácsos Budapestre repültek, és közölték, hogy Szlovákia proklamálni fogja függetlenségét és a Cseh–Szlovák Államszövetség szét fog esni. Altenburg közölte továbbá azt is, hogy Németország egy esetleges kárpátaljai bevonulás ellen nem fog kifogást emelni. A magyar politikai vezetés már ezt megelőzőleg elrendelte a sietve végrehajtott bevonulást Kárpátalja területére.Allard Sven: Stalin und Hitler, 97–98. l. 

 

A pozsonyi tartománygyűlés 1939. március 14-én proklamálta Szlovákia függetlenségét, és az országot a Német Birodalom védelme alá helyezte. Miután a német hadsereg március 15-én bevonult Prágába, és Hitler Cseh- és Morvaországot protekturátusként bekebelezte a Német Birodalomba, az első német csapatok március 16-án már Nyugat-Szlovákiában is megjelentek. Olyan híresztelések is keringtek, melyek szerint a német csapatok Kelet-Szlovákia felé is előretörnek, hogy Lengyelországot és Magyarországot megfélemlítsék. E híreszteléseket megerősítette az éppen Rómában tartózkodó Szembek gróf lengyel külügyminiszter-helyettes Villani magyar követtel folytatott megbeszélése során.Hoensch: 264–275. l., Macartney I. 339. l. 

A sebtében végrehajtott magyar bevonulás részben ezekre a híresztelésekre, részben a szlovák kormány kimondottan németbarát magatartására volt visszavezethető. 

Volosyn rutén kormányfő 1939. március 14-én ugyancsak proklamálta Kárpát-Ukrajna függetlenségét, és a tartományt német védelem alá helyezte. Kérésének azonban nem tettek eleget. Hitler abban az időben még nem tett le arról a szándékáról, hogy Lengyelországgal szövetséget kössön a Szovjetunió ellen. De az is lehet, hogy ebben az időben már mérlegelte egy, a Szovjetunióval kötendő paktum lehetőségét, és úgy vélte, egy ukrán autonóm állam nehézséget jelentene a szovjetekkel majdan folytatandó tárgyalások során. Bizonyosat erről nem tudunk, de feltételezhetjük, hogy a német államvezetés figyelmét nem kerülte el Sztálin 1939. március 10-i beszéde, amelyben nyíltan kijelentette: a Szovjetunió nem hajlandó a nyugati hatalmak kedvéért kikaparni a gesztenyét a tűzből.Hoensch: 269–275. l., Macartney I. 341–342. l. 

 

A magyar honvédség néhány határincidens után 1939. március 15-én kezdte meg a bevonulást Kárpátaljára, és 17-én elérte a lengyel határt. A két baráti hadsereg tisztjei és katonái örömmámorban úsztak. A nagy lelkesedés ellenére azonban a lengyel–magyar barátság nem volt teljesen felhőtlen. Beck igyekezett a magyar kormányt rábeszélni arra, hogy a Körösmező–Lonka vonaltól keletre fekvő falvakat adják át a románoknak. A magyar közvélemény ezt azonban nem értette volna meg, ezért Csáky külügyminiszter a lengyelek által támogatott román követeléseket élesen elutasította. Többszöri jegyzékváltás után Románia lemondott követeléseiről. Ezáltal újra helyreállt a lengyel–magyar egyetértés.Uo. 

 

Véres összecsapásokra került sor a magyar honvédség és néhány szlovák katonai egység között, mivel a magyarok néhány kelet-szlovákiai falut is elfoglaltak. Ezeket a falvakat a 30-as években egy Beneą elnök által elrendelt területrendezés következtében Szlovákiához csatolták. A magyar–szlovák határt csak az 1939. április 4-én Budapesten aláírt egyezmény állapította meg véglegesen.Hoensch: 258–259. l. 

 

Szlovákia német oltalom iránti kérelmét a német kormány csak 1939. március 23-án fogadta el. Bár a lengyel kormány csak március 26-án utasította el hivatalosan a németek globális követeléseit (Danzig visszaadása, autósztráda a Korridoron keresztül, szövetség a Szovjetunió ellen), a német–lengyel konfliktus körvonalai már előbb kirajzolódtak. Március 23-ig azonban Hitler még mindig abban reménykedett, hogy az általa szorgalmazott német–lengyel szövetségi szerződés még létrejön. Ebben az esetben Szlovákiát Németország, Lengyelország és Magyarország között osztotta volna fel.Winch Michael: Republic for a Day (Az egynapos köztársaság). London, 1939. 236–246. l. 

 

Jörg K. Hoensch Der ungarische Revisionismus und die Zerschlagung der Tschechoslowakei című könyvében élesen kritizálja a magyar államférfiakat a kárpátaljai bevonulás miatt, és így ítélkezik: Horthy, Teleki és Csáky honfitársaik többségéhez hasonlóan történelmi és földrajzi kategóriákban gondolkoztak, és a Trianonban hazájukkal szemben elkövetett igazságtalanság tudatától motiválva meg voltak annak a szükségességéről győződve, hogy vagy helyreállítják Magyarországot a Szent István-i korona által megszabott határok között, vagy – ha ez nem sikerül – országuk pusztulásra van ítélve. E meggyőződéstől vezérelve Hitler jogellenes fellépésének eszközeivé váltak, és ezért viselik a történelmi felelősséget.Zlepko: 17. l. 

Hoensch álláspontja alapos vizsgálat és elemzés után az alábbi érvek alapján nem állja meg a helyét: 

– Miután a szlovákok – részint saját elhatározásból, részint engedve a hitleri buzdításnak – 1939. március 14-én proklamálták a függetlenségüket, Cseh–Szlovákia megszűnt létezni, mint a nemzetközi jog alanya. Magyarország ezért 1939. március 15-én nem Cseh–Szlovákiát támadta meg, hanem megszállt egy olyan kis tartományt, amely ezer éven át a Magyar Királyság integráns részét alkotta. Tény, hogy ezen a területen a Volosyn által proklamált függetlenségi nyilatkozat alapján egy államalakulat volt kialakulóban: in statu nascendi.Macartney I.: 342. l. 

De megfelelő vasúti és közúti összeköttetések hiányában ez az állam nem lett volna életképes. Ha a magyarok nem vonulnak be, akkor vagy Románia, vagy Lengyelország szállta volna meg ezt a tartományt. S ha e két állam is passzív maradt volna, akkor német protektorátus alatt egy totalitárius jellegű, egypártrendszerű, a szélsőséges Szics-gárda által kormányzott államalakulat jött volna létre, vagy a németbarát szlovákok kebelezték volna be. Eme alternatívákat elemezve, a legjobb lehetőségnek a bár erősen konzervatív, de alkotmányosan kormányzott Magyarországhoz való visszatérés bizonyult a legjobb megoldásnak. A helyreállított közös lengyel–magyar határ tette lehetővé, hogy 1939 őszén, tehát a háború kitörése után 140 ezer lengyel menedékjogot kapott Magyarországon, vagy továbbmehetett a Hitler ellen küzdő nyugati hatalmak területére. Egy német protektorátus alatt álló csatlós állam vagy nem engedte volna be a lengyeleket, vagy kiszolgáltatta volna őket a nemzetiszocialistáknak. 

– A Kárpátalja fölötti cseh uralom kezdettől fogva vitatott volt. A nem reprezentatív rutén Nemzeti Tanács 1919. május 8-i határozatát, amellyel kimondták a Csehszlovákiához való csatlakozástUo. 

, az állig felfegyverzett cseh légió jelenlétében proklamálták. Csehszlovákia ezt a tartományt kizárólag stratégiai okokból kebelezte be, mivel Beneą a párizsi békekonferencián azzal érvelt, hogy Csehszlovákiának és Romániának közös határra van szüksége. 

– A Hitler prágai bevonulása előtti utolsó, az agrárpárti Beran elnöklete alatt működő szabad cseh kormány 1939 februárjában a szlovák autonóm kormánnyal egyetértésben tárgyalásokat kezdeményezett azzal a céllal, hogy a bécsi döntés által húzott határvonal bizonyos Szlovákia javára végrehajtandó korrekciója ellenében Ruténföldet engedje át Magyarországnak. 

– Azt, hogy Ruténföld a Csehszlovák Köztársaság szempontjából nem volt életbevágóan fontos terület, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a csehszlovák nemzetgyűlés 1945. június 29-én – igaz: Sztálin nyomására – egyhangúlag megszavazta Kárpát–Ukrajnának a Szovjetunió javára történő átengedését. 

Ellentétben Hitler cseh- és morvaországi bevonulásával, mely világszerte felháborodást váltott ki, és az angol külpolitika forradalmi fordulatához vezetett – Chamberlain 1939. március 31-én garantálta Lengyelország függetlenségét és integritását –, Kárpátalja visszacsatolását Magyarországhoz a nyugati közvélemény aránylag nyugodtan és jóindulatúan vette tudomásul. Amikor Bárcza György londoni követ értesítette Cadogan államtitkárt a honvédség kárpátaljai bevonulásáról, az angol diplomata megjegyezte: örömmel tölti el az a tény, hogy Kárpátalja magyar és nem német kézre jutott. 

Amikor Khuen-Héderváry Sándor gróf párizsi magyar követ Georges Bonnet francia külügyminisztert tájékoztatta Kárpátalja visszacsatolásáról, Bonnet gratulált neki, és a nyugati hatalmak szempontjából előnyösnek minősítette a lengyel–magyar határ létrejöttét. 

A nyugati közvélemény nagy része úgy vélekedett, hogy a lengyel–magyar határ helyreállításával Németország diplomáciai vereséget szenvedett el. 

Zárszó és értékelés 

A magyar csapatok kárpátaljai bevonulásával és a lengyel–magyar határ helyreállításával Jozef Beck nagyvonalú, olykor szinte vizionáriusnak nevezhető külpolitikája utolsó diadalát aratta. Néhány napig úgy látszott, hogy az általa megálmodott Harmadik Európa valósággá válik. Amint tudjuk, a történelem menete egészen más irányt vett. Hitler látszólag mérsékelt, de nagy veszélyeket magukban rejtő követelései, amelyeket Lengyelországgal szemben támasztott, Beck csatlakozása az angol–francia szövetségi rendszerhez, Chamberlain 1939. március 31-i garancianyilatkozata teljesen új helyzetet teremtettek Európában. Az 1938 ősze óta lassan fokozódó, egyelőre hónapokon keresztül csak felszín alatti német–lengyel feszültség 1939 tavasza óta nyílt konfliktusba torkollott, majd az 1939. augusztus 23-án Moszkvában aláírt Ribbentrop–Molotov paktum kiváltotta a II. világháború katasztrófáját. Beck grandiózusnak szánt Harmadik Európáját 1939 szeptemberében eltemették a lengyel csatatereken lezajló véres háborús események. A II. világháború után megmaradt romokból nem az a Lengyelország támadt fel, amely állam függetlenségéért Chamberlain és Daladier hadat üzentek a Harmadik Birodalomnak, hanem egy szovjet csatlós állam. Csak az 1989/90-ben beállott fordulat támasztotta fel egészen más határok között a szabad Lengyelországot. 

Magyarország egy ötéves kegyelmi idő után – amelyet változó kormányai gyakran szubtilis hintapolitikájának köszönhetett – ugyanazt a sorsot szenvedte el. Az 1944. március 19-én villámgyors akcióval végrehajtott megszállást követő néhány hónapos német uralmat felváltotta a szovjet megszállás. Az ország több mint négy évtizeden keresztül a bolsevista szuperhatalom csatlósa volt, s szintén az 1989/90-es világpolitikai fordulatnak köszönhette szabadsága visszanyerését. 

E sok tragédiával járó történelmi fejlődés láttán jogosan vethetjük fel a kérdést: reális volt-e Beck víziója, és megvalósítható volt-e a Harmadik Európa? Erre a kérdésre nehéz válaszolni. Feltételezések nem képezik a történetírás tárgyát. A történetírás feladata abban áll, hogy Leopold Ranke szavai szerint a tényeket úgy írja le, ahogyan azok valóban történtek (Die Tatsachen so zu schildern, wie sie wirklich geschehen sind). Hasonlóképpen nyilatkozott Kennedy elnök egykori történész tanácsadója, Arthur Schlesinger junior is, aki szerint a történelem azoknak az embereknek a helyes vagy téves kalkulációja következményeként alakul, akiket a Gondviselés azzal áldott vagy átkozott meg, hogy államférfiak lettek. Jozef Beck kétségen kívül tévesen kalkulált, amikor passzívan, sőt helyesléssel szemlélte Ausztria bekebelezését a Német Birodalomba. Amint említettük tanulmányunk bevezető részében, a cseh–morva medence stratégiai jelentőségét sem ismerte fel. Mai szemléletünk alapján helyesen kalkulált, amikor támogatta a szlovák autonóm törekvéseket. Helyesen látta azt is, hogy a Csehszlovák Köztársaság mesterséges képződmény, amely hosszú távon nem állhat fenn. De a történelmi Csehország függetlensége éppen olyan fontos volt az európai egyensúly szempontjából, mint Lengyelországé vagy Magyarországé. Csehszlovákia létrejötte és főleg Beneą merev status quo-politikája éveken keresztül a legfőbb akadálya volt a Harmadik Európa vagy a Varsó–Budapest–Belgrád–Róma-tengely megvalósításának. De egy független Csehország léte nélkül Európa elképzelhetetlen. 

Jozef Beck 1938/39 fordulóján szinte heroikus erőfeszítéseket tett az európai egyensúly fennmaradásáért. A magyar államférfiakkal – elsősorban Kánya Kálmánnal és Teleki Pállal – egyetértésben gátat akart emelni mind a nemzetiszocialista, mind a bolsevista terjeszkedés feltartóztatására. A lengyel–magyar határ helyreállítása egy jelentős, de nem egyedüli része lett volna ennek a gátnak. 

Már 1938 őszén minden kísérlet sikertelen maradt, amelyet e gát létesítése érdekében tettek. Mussolini kapitulációja Hitler politikája előtt, valamint Románia elvakult status quo-politikája nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy e koncepciót ne lehessen kivitelezni. De nem lehet felmenteni az angol és francia államférfiakat sem a felelősség alól, akik München után semmit sem tettek annak érdekében, hogy Lengyelország és kisebb szövetségesei egyensúlypolitikáját támogassák. Chamberlain 1939. márciusi bátor és drámai pálfordulása ma is kiérdemli az utókor tiszteletét. De azért, hogy e fordulat ilyen későn következett be, Chamberlain és általában a kor vezető angol és francia államférfiai viselik a történelmi felelősséget. 

Súgó Még nincs hozzászólás.