Miután a magyar hadsereg legnagyobb része összegyűlt, a király Ugrin érsek ösztönzésére elhagyta Pestet és a tatárok ellen indult. E hírre Batu kán magához rendelte szanaszét portyázó csapatait, és a magyar hadsereg előtt lassan visszavonuló tatárhadat a Sajó bal partján, a Sajó, Hernád és Takta által képezett szögletben központosította. Vele szemben, a Sajó jobb partján elterülő muhi pusztán ütött tábort a magyar hadsereg. A király a tábort a Sajó ezen szakaszán található egyetlen híddal szemben állította fel. A Sajó a tavaszi hóolvadások következtében természetes védelemül szolgált. Átkelési lehetőség vagy a hídtól felfele lévő gázlón volt lehetséges, vagy lefelé a torkolatvidéke felé, ahol a Tisza duzzasztó hatása miatt megcsendesedik. A híd képezte a folyón az egyetlen biztonságos átkelés lehetőségét, amelyet egyik fél sem rombolt le. Béla hadában voltak nehézpáncélos lovasok mellett könnyű lovasok (részben besenyők), templomos vitézek, sőt talán szerbek is.

 

Hogy a rendkívül mozgékony ellenség meg ne lephesse, Béla a magyar csapatokat egy tömegben csoportosította. Sátor sátor mellett állott, az egész tábort szekérvár vette körül. A magyarok hosszadalmas ellenállásra is felkészültek, mert a szekereket nem csak összeláncolták, hanem közötte pajzsfalakat is képeztek. A tábor (feltehetően a rendelkezésre álló szekerek korlátozott száma miatt) aránylag kis térre szorítva készült, emiatt a magyar hadsereg a döntő pillanatban nem volt képes kifejlődni, harcrendbe állni. Rogerius feljegyzése alapján még az ellenséggel szemben, a döntő csata küszöbén sem szűnt meg az egyenetlenség, a háborgás a király ellen: „Azt akarták, hogy a király csatát veszítsen, hogy aztán kedvesebbek legyenek a király előtt, hogy inkább megbecsülje őket s kinevették a királyt, midőn ez a Sajó partján átvezető híd védelmére felváltva ezer embert rendelt.”

 

 

 

A muhi csata vázlata

A mongol vezérek látva, hogy a magyarok csak védelemre gondolnak, támadólag léptek fel.Április 11-én éjjel megtámadták a hidat. A hídon azonban csak korlátozott számban lehetett átjutni, így viszont a hidat kisebb egységekkel is biztonságosan lehetett védeni. Egy orosz szökevény elárulta a mongolok tervét, így Kálmán herceg, a király öccse és Ugrin érsek a hídon már átvonulni kezdő mongol csapatokat heves csatában visszanyomta. A mongolok ezért visszavonultak a folyó túl partján lévő szálláshelyükre, a magyarok pedig a saját táborukba vonultak nagy elégedettséggel, abban a hitben, hogy megnyerték a csatát. Kisebb őrséget hagytak a hídnál. Batu főserege hajnalban újra támadott, de most már kőhajító gépeket is bevetett a folyó túlpartján az első sikertelen mongol támadás során igen eredményesen működő, a mongoloknak nagy veszteséget okozó magyar számszeríjászok elűzése, távoltartása érdekében. A mongol támadás most is a hídon kezdődött, de ezalatt a Szubutaj által vezetett mongol csapatok a jobbszárnyon a Sajón gázlót találtak, amin átkeltek. A magyar seregnek ekkor már kétirányú támadást kellett kivédenie, így Batu főerői egyre nagyobb számban tudtak átkelni a hídon. Kálmán herceg és Ugrin érsek vezette magyar seregek, a templomosokkal az oldalukon sikerrel vették fel a harcot Batu ellen. A csata végkimenetelét végül a mongol erők jobbszárnyán érkező Szubutaj lovas egységei fordították a mongolok felé. A jobb szárny késedelmes érkezéséig jelentős veszteségeket szenvedtek a mongolok, a kínai évkönyvek szerint Batu már fontolóra vette csapatai visszarendelését a veszteségek miatt. Itt lelte halálát Batu páncélos testőrségén

30 tagja, valamint hadnagyuk, Bakatu is. Reggel 7 óra körül a most már minden oldalról körülfogott magyar táborra nyílzáport zúdítottak a mongolok. A magyar táborban irtózatos zavar keletkezett. A szűk téren a katonák lépten-nyomon a sátrak kötelékeibe botlottak, lehetetlen volt harci rendbe állni; a kivonulást a táborból a mongolok nyílzápora tette lehetetlenné. Rendes ütközetről szó sem lehetett, csak kisebb fegyelmezett csapatok próbálhatták meg a táborból kirohanva áttörni vagy visszaszorítani a tatárok gyűrűjét.

 

A templomos lovagok, Kálmán herceg és Ugrin érsek dandárjaikkal kétségbeesett hősiességgel harcoltak, de a templomosok mind egy szálig elestek, Kálmán és Ugrin súlyosan megsebesülve kénytelen volt visszavonulni. A tatárok ekkor felgyújtották a tábort, a fejetlenség általános lett. Mindenki igyekezett menekülni. Egyesek áttörtek a mongolok sorain, de a legtöbben azon a kapun igyekeztek menekülni, melyet a mongolok soraik között szándékosan nyitottak, nehogy a magyarok nagy tömegét a végső kétségbeesésig ingereljék. A küzdelem ennek ellenére egész nap tartott, a tábor védelme még a folyamatosan menekülők nélkül is elég erős lehetett, mert Dzsuvajni perzsa történetíró szerint a királyi sátor mongolok általi elfoglalása után sem szűnt meg a harc, a magyarok ellenállása, sötétedésig még így sem került teljesen a mongolok kezébe a tábor. A Pest felé vezető országúton igyekeztek a legtöbben menekülni. Az irgalmat nem ismerő erélyes üldözés azonban, amely a mongol hadviselésnek, éppúgy, mint a régi magyarok harcmodorának egyik jellemző vonása volt, teljessé tette a magyar hadsereg vesztét. Igen kevesen tudtak menekülni a vérfürdőből.

 

A király, akit hívei önfeláldozóan védelmeztek, a nagy tömeg útjával ellenkező irányban, északnyugatra a hegyek közé menekült, és talált védelmet. Öccse, Kálmán, bár súlyosan megsebesült, váltott lovakon elérte Pestet s a Dunán átkelve, megszabadult üldözőitől, de májusban belehalt a csatában szerzett sebeibe. A csatatéren maradtak, vagy az üldözés közben estek el: Mátyás esztergomi érsek, Ugrin kalocsai érsek, Gergely győri, Jakab nyitrai és Rajnald erdélyi püspök, Miklós szebeni prépost, alkancellár, Tomaj Dénes nádor, Serafil fia András országbíró, Rátót Domokos tárnokmester, Gutkeled Miklós horvát bán. Bár a magyar sereg döntő csatát vesztett, de igen érzékeny veszteséget okozott az ellenségnek is. A mongolok nem érték el kívánt céljukat, mert a csatában nem sikerült elfogniuk Béla magyar királyt és a vereség ellenére sem szűnt meg a magyarok ellenállása. A várakba bezárkózott védők sikeresen védtek meg több erősséget (Esztergom, Székesfehérvár, Pannonhalma, Nyitra, Fülek, Abaújvár etc.) az ostromok során.

 

A mongolok váratlan távozásának nem valószínű, hogy Ögödej nagykán halála volt a kiváltó oka, mert a mongol kurultáj csak évekkel később, 1246-ban választott új kánt. Dzsingisz kán halála után 2 évvel, 1229-ben került sor Ögödej megválasztására is. Batu ezzel nyilván tisztában volt, így a hirtelen kivonulás hátterében sokkal inkább az elszenvedett veszteségek, az elpusztított vidékeken fellépő élelem és takarmányhiány, járványok állhattak. A magyar haderő sem semmisült meg teljesen, hiszen Béla rövidesen visszavágott az őt megzsaroló Frigyesnek és visszavette a kényszerből elzálogosított 3 nyugati vármegyét.

 

A mongolok kelet-európai hadjáratuk során, beleértve a magyarországit is, a kínaiaktól megszerzett kezdetleges kézi rakétákat is alkalmaztak.

Súgó Még nincs hozzászólás.